Közel 25 éve annak, hogy ezen gyűjteményes füzetben közölt hat előadás egyetemet látogató zsidó ifjak gyülekezetében hangzott el a halhatatlan emlékű Goldziher Ignác ajkáról, a pesti izr. hitközség székházában. Az első öt nyomtatásban is napvilágot látott a Magyar Zsidó Szemle 1887. és folytatólag 1888. évfolyamában. A hatodik most először kerül a nyilvánosság elé.
Jóleső érzés tölti el mind mai napig lelkemet, valahányszor rágondolok, hogy az egyetemi ifjaknak, kik még az előző iskolai évben tanítványaim voltak, közvetlen óhajára sikerült megnyernem nagynevű mesterünket az előadások megtartására. Ő minden ellenérték nélkül nagy szeretettel adta elő lebilincselő módon ezeket a lelkéből lelkedzett tanításokat ; mi pedig, kik osztatlan lélekkel csüngtünk ajkain, mindvégig úgy éreztük, hogy a hirdette igazságok mindenkorra a mi lelkünk kitevő részei lettek.
Ezek a felolvasások egyik láncszeme azoknak a mult század 80-as éveiben megnyilvánuló jelenségeknek és történeti mozzanatoknak, melyek a jobbak lelkében azt a hitet keltették tele reménnyel, hogy a magyar zsidóság művelt és tisztult vallásos tudata ébredőben és a magyar Izrael vallásos életének megújhodása küszöbön van.
VALLÁS / Judaika kategória termékei
Goldziher Ignác: A zsidóság lényege és fejlődése II. rész
Kiadás:
h. n.,
Kiadó:
Kategóriák:
Nyelv:
Magyar
Terjedelem:
85 p.
Kötésmód:
karton
tartalom:
leírás:
Gerince leszakadt (mellékelve).