"Könyvünk célja, hogy áttekintést adjon a jelenleg széles körben alkalmazott műszeres mérőmódszerekről. A terjedelem korlátai miatt a kémiai és fizikai alapok ismeretét feltételezve röviden vázoljuk az egyes módszerek mérési elvét, teljesítőképességét, és megadjuk az alkalmazási területeket. Meg kell azonban mondanunk, hogy e könyv áttanulmányozása nem nyújt annyi ismeretet, hogy további, főleg konkrét problémákra vonatkozó útmutatások nélkül is képessé tegye az olvasót a legkülönbözőbb feladatok megoldására, vagy akár csak egy bonyolultabb készülék kezelésére is. Hiányoznak ugyanis a könyvből a praktikum jellegű részek, a gyakorlat szempontjából nem nélkülözhető mérési előírások. Ezeknek a könyv rendeltetéséből eredő hiányosságoknak az ellensúlyozására, valamint az olvasó munkájának megkönnyítésére felsoroltuk a legfontosabb összefoglaló munkákat, és megadtuk az újabb irodalmi adatokat. Ezáltal olvasóink teljesebb képet alkothatnak maguknak a műszeres analízis jelenlegi állásáról, fejlődésének tendenciáiról. A könyv négy, nem arányos terjedelmű részre tagolódik, amelyekben az anyag optikai, mágneses, elektromos és termikus sajátságaira alapított módszereket mutatjuk be. Ez a csoportosítás és válogatás bizonyos 'mértékben önkényes ugyan, de biztosítja az anyag jó áttekinthetőségét. Hazánkban az analízis kémiai módszerei művelésének szép hagyományai és nemzetközileg is elismert eredményei vannak, de a műszeres analízis csak most van elterjedőben. Ezért úgy véljük, hogy könyvünk olvasói között nemcsak az egyetemi hallgatókat, hanem a különböző gyakorlati ágazatokban működő kartársakat is megtaláljuk majd. Szeretnénk könyvünkkel mindkét olvasóréteg számára segítséget nyújtani."
TERMÉSZETTUDOMÁNY / Kémia kategória termékei
Műszeres analízis
Szerző:
Csányi László Farsang György Szakács Ottó
Kiadás:
Budapest, 1974
Kiadó:
Kategóriák:
Nyelv:
Magyar
Terjedelem:
428 p.
Kötésmód:
nyl