"A ma művészetének a l'art pour l'art zászlója alatt elinduló uttörői bizonyára nem gondoltak arra, hogy a művészet a művészetért jelszó, amely látszólag diadalmaskodott az elmult korokon élősködő retrospekció, az epigon művészet felett, a képzőművészetek belső, a multtól független fejlődésének elindításával - későbbi alakulása folyamán éppen az epigon művészet és giccs soha nem látott uralmát idézi majd fel. A l'art pour l'art kezdeti korszaka, a naturalizmus indulása még együtt halad a közönséggel,a tömeg érdeklődésével. Ekkor még megérlik egymást a közönség és a művész. Itt még eleven közöttük az összekötőkapocs: a természet közvetlen, reális szemlélete. A közönség ezen a fokon elfogadja, sőt felkarolja a mult ideáljaitól, a tartalmi elemektől szabadulni akaró naturalizmus törekvéseit, mert abban élete és az azt környező természet felemelését látja. Érthetően, világosan, a reális valóság ezernyi rétű köntösébe öltözötten ismer reá saját létének kereteire. A művészi alkotás és a természet hű ábrázolásának elválaszthatatlansága ekkor idegződik be a tömegeknek a művészetekről kialakuló elképzelésébe. Az új művészet azonban, amely a környező világnak, a természetnek ezt a reális, közérthető leírását csupán kiindulásnak tekintette, természetes, belső fejlődésének útján hamarosan túljut azon."
MŰVÉSZET / Képzőművészet kategória termékei
Lóránth László: Paletta
Kiadás:
Budapest,
Kiadó:
Kategóriák:
Képzőművészet Művészettörténet Grafika
Nyelv:
Magyar
Terjedelem:
188 p., ill.
Kötésmód:
papír