Pócs Péternek életeleme a plakátkészítés. Túllépi a megbízó által adott konkrét feladat korrekt képi-tipográfiai megoldását: önkifejezési formája a plakát.
Alkalmazott művészet és önkifejezés szoros kapcsolatát tekintve elődei az 1970-es évek elején kibontakozó magyar grafikusnemzedék tagjai között találhatók. Kemény György, Helényi Tibor, Schmal Károly, Felvidéki András, Balla Margit, Bakos István és Molnár Kálmán hangsúlyozottan egyéni arculat, következetes művészi program kidolgozására törekedett. Az alkalmazott grafikába olyan művészi kifejezőeszközöket csempésztek, melyek tiltott gyümölcsnek számítottak a képzőművészetben. (Még előbb ezt a módszert alkalmazták a plakáttal csak esetenként foglalkozó festők, mint Bálint Endre, Csernus Tibor, majd Konkoly Gyula és Lakner László.) Programjuk tudatosságát bizonyítja, hogy Perspektíva csoport néven több képzőművészeti és plakátkiállítást szerveztek. Nagy műgonddal készített plakátjaikat bármely más műfajjal egyenrangú kiállítási tárgynak tekintették, mert mulandó aktualitású konkrét témájuk elhomályosodása után is érvényesnek tekintették esztétikai értéküket. Képzőművészeti ars poetica-juk határozta meg kifejezésmódjukat az alkalmazott grafikában, s egyes grafikai feladatok során felmerülő ötleteiket viszont lehetett látni festményeikben, képgrafikáikban.
MŰVÉSZET / Képzőművészet kategória termékei
Pócs Péter: Pócs plakátok. Posters by Pócs
Kiadás:
Budapest, 1990
Kiadó:
Kategóriák:
Képzőművészet Nyomdászat Grafika Angol nyelv
Nyelv:
Angol, Magyar
Terjedelem:
151 p.
Kötésmód:
egészvászon
ISBN:
9630278952
tartalom:
leírás:
Védőborító nélkül.