Kosár
„»Dionysosi repkény ifjú homlokán: hedera iuvenilia cinctus tempora« – így látja őt kései követője, Ovidius. Vegyük hozzá, hogy Catullus – Kr. e. 87-től kezdve – mindössze talán harminc, vagy legfeljebb harminc s egynéhány évet élt, s akkor benne véljük felismerni klasszikus példáját annak, hogy a fiatalság természetes bősége maga lesz költészetté, s a költészetben a lét olyan teljességévé, amely után már tovább élni is fölösleges. Lehet, hogy ez Catullus egész létének találó foglalatja a legáltalánosabb szempontból. Lehet, de a legáltalánosabb fogalmazás szükségképpen a legkevesebbet mondja. A fiatalság erőbősége Catullus esetében csak alkalom – nem is dionysosi repkényre. Ovidius szavai Ovidius stílusában beszélnek. Catullus életstílusa nem kíván mitologiai díszt és szimbolikát, Az élet maga lett, a görög isten átszellemítő ereje nélkül, itt míthosszá: végső mélységéig szellemien áttetszővé, de úgy, hogy az időtlenségbe felemelve is megmaradt az idő anyagából épültnek, az eleven anyag minden belső ellentmondásával.
Miféle anyag ez? Az itáliai istenek anyaga. Aki meg akarja tudni, azok miből vannak, olvassa Catullust. Áttetszőségének netovábbját ez az anyag az Odi et amo-ban érte el, abban a catullusi epigrammában, amelynek joggal csodálták meg a filológusok – többek között – az igeiségét. Két sor: nyolc ige és egyetlen főnév sem. Természetesen – hiszen az idő anyagából, megmerevítetlen életből van. Szószerint fordítom le, úgy, ahogy régóta próbálgatom, ezt az időből-valóságát igyekezve megtartani:
Gyűlölök és szeretek. Hogy mért teszem ezt, ugye kérded.
Mit tudom én. Így van: érezem és öl e kín.”
Kerényi Károly
