Scott Joplin: Ragtime for piano - für Klavier - pour piano

Scott Joplin (Linden, Texas, 1868. – New York, 1917.) amerikai zeneszerző és zongorista. Egyike volt az első olyan afroamerikai zenészeknek, aki európai stílusú klasszikus zeneszerzőnek számított, mert romantikus stílusban írt. Zenei stílusa keveredett a ragtime-mal is. Bőrszíne miatt alig kapott lehetőséget, hogy bemutassa klasszikus zeneműveit. Ilyen volt a Treemonisha című operája, amelyet 1911-ben komponált, és zongora-átiratot is készített belőle. Sajnos többi komolyzenei műve elveszett. (Az operát később Gunther Schuller újrahangszerelte.)
Joplin, ragtime-jaival a 20. század elején nagy népszerűséget ért el az USA-ban. Halála után gyorsan feledésbe merült, de napjainkban újra felfedezték, és a klasszikus ragtime megteremtőjének tekintik. 1973-ban a legnagyobb elismerést a hét Oscar-díjjal jutalmazott „The Sting” (A nagy balhé) című film nyerte, amelynek zenéje Joplin műveiből táplálkozott. 1977-ben filmet is készítettek életéről.
Legismertebb rag-művei: a Maple Leaf Rag, The Entertainer, The Easy Winners, Pine Apple Rag, Sunflower Slow Drag, Magnetic Rag, Fig Leaf Rag, Peacherine Rag, Kismet Rag, Leola, Eugenia és a Bethena. A ragtime-ok mellett néhány indulót (march-ot) is írt. Híres Joplin indulók: Rosebud March, Antoinette, Cleopha.
Mások ragtime-jaival összehasonlítva Joplin műveit nehéz játszani. E műfajban magasan kiemelkedett kompozíciós-technikájával, műveinek szépségével és eleganciájával. Léteznek egyszerűsített feldolgozások is, a könnyebb játszhatóság kedvéért. Joplin mindig ragaszkodott ahhoz, hogy műveit ne játsszák gyorsan, sokszor előírta; hogy „lassú induló ütemben” és „semmiképpen ne gyors ragtime-ban”. Ezekkel az utasításaival szembeszállt korának hajszolóan gyors, sietős játékgyakorlatával. Különösen azoknak szólt volna ez az intelem, akik az egyszerűen szerkesztett ragtime-oknál a gyorsaságot előtérbe helyezték a muzikalitással szemben. Joplin a muzikalitást és eleganciát elengedhetetlennek tartotta zenéjében. Saját játéktechnikájáról annak ellenére nem kaphatunk hű képet, hogy maradtak ránk eredeti felvételei. A korban ismert gépzongorákhoz játszott fel szalagra számokat. De ezek inkább a kor ízléséhez igazodtak, így az amerikai közönség ízlését tükrözik, nem Joplin elképzeléseit.