Kötetünk – az általános szimbólumlexikonok jellegének megfelelően – olyan kézikönyv, amely közel hétszáz szócikkével a kultúrák jelképeinek és föltehető jelentéseiknek ismertetésével a művelődéstörténet, különösen a művészetek tanulmányozásához kíván segítséget nyújtani. Elsősorban a görög-római és zsidó-keresztény alapokon nyugvó európai műveltség szimbólumainak kifejtését tekintettük feladatunknak. Ugyanakkor az európai szemszögből egzotikus civilizációk legismertebb jelképeinek – olykor pusztán érintőleges – ismertetését is hasznosnak véltük. Hiszen (főleg a XIX. század vége óta) hatásuk megjelenik az európai művészetekben is, napjainkban pedig – elsősorban vizuálisan – egyre közismertebbé válnak (pl. a jin és jang- vagy a mandala-ábra). Ezek a példák az emberi szimbólumalkotó képesség általános érvényét bizonyítják, valamint az európaitól eltérő, de azzal egyenértékű esztétikai és eszmei értékekre is felhívják a figyelmet. Szócikkeinkben az egyes jelentéseket forrásértékű adatokkal – idézetekkel, a kútfő pontos megjelölésével illusztrációkkal, valamint képzőművészeti alkotások bemutatásával és említésével – igyekeztünk alátámasztani.
TUDÁSFORRÁSOK / Lexikon kategória termékei
Pál József, Újvári Edit: Szimbólumtár. Jelképek, motívumok, témák az egyetemes és a magyar kultúrából
Kiadás:
Budapest, 2001
Kiadó:
Kategóriák:
Lexikon Mitológia Művelődéstörténet Néprajz Vallás vegyes
Terjedelem:
550 p.
Kötésmód:
karton
ISBN:
9635064519