Kosár
Matild pezsgős tündér volt a Ranrcherben. Talán valamivel huszon felül. Gyönyörű szép szőke haja, ha lebocsátotta a bokájáig ért, s ilyenkor kétségben volt az ember, hogy mit bámuljon inkább: ezt a hullámos felületű, illatozó folyékony aranyat, vagy pedig azokat a nemes szabású finom bokákat, amiket két ujjal körül lehetett fogni. A cipőjébe éppen tizenöt Dimintrino-cigaretta fért bele, egygyel sem több és Sergej Nikolajevcs Gagarin, az akkori bécsi orosz katonai attasé, Matildnak egy parányi kivágott topánkáját hordozta zsebében szivartárca gyanánt. A muszka, amikor megszűnt megbízatása, aranyhegyeket ígért Matildnak, ha elmegy vele Oroszországba, de az édes leányzó kitért minden ajánlat elől. Vidám nevetéssel és rendíthetetlen állhatatossággal. Sergej Nikolajevicsnek végre is Matild nélkül kellett az atyuska birodalmába visszatérni.
A szép termetén, bájos arcocskáján, a felséges haján is túltett érték dolgában Tildusnak a kedélye. Nincsen az az elkeseredett öngyilkosjelölt, akinek lelki egyensúlyát öt percen belül helyre ne billentette volna...
