Gaal Mózes: A bujdosó király

A tenger partján ült s nézett a messze távolba. Csupa víz mindenütt s fölötte úszó felhők.
A bujdosó király nézte a vizet, nézte az úszó felhőket, aztán lehajtotta fejét a tenyerébe. Nagyon szomorú volt.
Hét esztendeje egyebet sem tesz, mint búsul és néz a messze távolba. Elkívánkozik a szigetről, melynél szebb sehol a világon nincs. Nem kell neki a sziget tündérének a palotája, melynél fényesebb a világon nincsen.
A sziget tündére azt mondotta neki hét évvel ezelőtt:
- Bujdosó király, te nekem tetszel, mert szép vagy és erős vagy. Én téged nem engedlek innen haza. Te nem fogsz soha megöregedni, nem fogsz soha meghalni. Itt élünk ketten az én palotámban. Ne is akarj te soha innen elmenni. Ne gondolj hazádra, feleségedre, gyermekedre. Azok sem gondolnak reád. Azt hiszik, hogy rég elpusztultál. Nem is várnak haza téged.