G. István László: Amíg alszom, vigyázz magadra

G. István László új kötetében a magyar líra egyik sok évszázados vonulatát követve kétely és hit mélyen megélt belső küzdelmeiről ír. A matematikai pontossággal és zenei invencióval megkomponált kötet első felében katedrálist épít a versekből, sőt, mint valami gótikus templomépítő mester, kőszoborfaragásokkal fel is díszíti a homlokzatot, hogy aztán a kötet második felétől kezdve ebben a szavakból létrehozott térben hangozzék el ima, zsoltár, fohász és párbeszéd. Az Istennel folytatott párbeszéd során előbb a kételyekről vall, amelyekből megteremti saját Teremtőjét, hogy aztán Isten belső drámáját, önfelszámoló kételyeit – létének paradox bizonyítékát – jelenítse meg. Isten megszólítása az önmegszólítás drámájából bomlik ki, és megfordítva, a fohász hangsúlya fokozatosan áttevődik a fohászkodóról a fohászt hallgatóra: „én behunyom szemem” –„rám hunyd szemed”. G. István László sokszólamú istenkereső költészete egy nyugtalan, kutató elme önvizsgálatának összegzése. Hangja megrendítő tisztasággal tölti be a maga alkotta teret.