Kosár
"Az a feltétlen hűség a vélt igazsághoz, amely Reviczkyt jellemezte, hozta magával, hogy elbeszéléseiben – esztétikai elvein túlmenő mértékben – őszinte, mély kritikai képét festi a magyar társadalmi valóságnak. Van két, a regény határán járó elbeszélése, mely a magyar kritikai realizmus nevezetes {629.} alkotása. Az egyik az Apai örökség, amelyet többéves tervezgetés után 1884-ben ír meg és ad ki.
E kis regény tárgya egy Oblomov-szerű, alapjában rokonszenves, de dologtalanságra nevelt, akaratgyenge fiatalember pusztulása. Bár harmadik személyben íródott, önvallomás ez: megdöbbentő őszintesége máig páratlan irodalmunkban. Nem mintha a regény hőse, Fejérházy Tibor pontos mása volna Reviczkynek. Sőt, lényeges vonásokban eltér tőle. Az egész művet áthatja az az eszme, hogy "az ember jelleme az ember sorsa". Revicky azonban világosan látja, hogy hőse munkakerülése: társadalmi jelenség. Bár a tanulság megfogalmazásában inkább hőse jellemét hangsúlyozza, mégis ennek és hőse sorsának társadalmi gyökereit is felismeri, s éppen ez a regény eszmei magva. Hőse ugyanis belátja: "Azt hittem, elég hogy megszülettem s kis- és nagyvámosi Fejérházy Tibornak hívnak; a vak fátum maga köteles gondoskodni arról, hogy ez a hangzatos predikátum ne valljon szégyent." Reviczkyt a meseszövés izgalmai nem érdeklik, figyelmét a jellemábrázolás köti le. Stílusa puritán, szinte komoran egyszerű: mint a gyónás hangja; a tényeket beszélteti, elbeszéléseit valami fojtott líra fűti át."
