Domonkos István: Atyámfiai

Valaki bizonyos társaságban úgy beszélte el ezt a történetet, melyben bizony kevés a történet. Az egész elbeszélés jobban abból származott, hogy az az elbeszélő igen hitt az átöröklésben. Ennek az átöröklési elméletnek vallásos íze is lehetett volna, amennyiben azt vallotta az illető, hogy - semmink sincs, amit úgy ne kaptunk volna.
- Ah! - mondta valami szépségesen csodás módon pihennek lelkünk fenekén az öröklött dolgok. Dolgoknak mondom, mert néven nevezni nem lehet. Az apától és az anyától öröklött lelki dolgok bennünk közvetlen egymás mellett nyugosznak és a kétféle természetű dolgoknak egymásra hatása fölépíti a harmadik egyéniséget: a színét, ízét vagy mondjuk valóságát. Legszebb, ha az apától és az anyától öröklött lelki dolgok közül egyik sem kerekedik felül, hanem egybeolvadnak, mint a lágy hullámok. Egyiknek a másikra való növésével rendesen éles vagy jobban mondva érdes karakterek teremnek; az apa és anya örökségének lágy, puha egybeolvadásán terem az összehangzó lélek...