A középkor megvetette az állatot, és különféle bűnök jelképét látta benne. Napjainkban sokan a másik végletbe esnek, és azt mondják, hogy az állat tisztább és erényesebb, mint az ember. Óvakodjunk az ilyen túlzásoktól, és főképpen hagyjuk békében az állatokat. Ne bánjunk velük sem kényszermunkára ítélt fegyencek, sem elkényeztetett csecsemők módjára, és ne készítsünk lelki életükről együgyű elméleteket. Amikor La Fontaine megírta meséit, nem akart hű állatjellemrajzokat adni; állatai különböző emberi tulajdonságok allegóriái csupán. A macska nem ravasz, a nyúl nem gyáva, a liba nem buta, a galamb nem szelíd, az oroszlán nem a vadon királya, és a méh nem nyárspolgár. Nyugodjunk bele, hogy egészen más síkon mozognak, mint az ember.. Egy előnyük mindenesetre van az emberrel szemben: nem ismerik a nagyképűséget.
"... Ez a kis könyv az ember és az állatok bonyolult kapcsoaltáról számol be, személyes élmények alapján.
Nem tagadom, kissé elfogult vagyok az állatok javára. Mély közvetlenségük, bölcs aé gyakran fájdalmas ösztönösségük szinte bűvölsően hat rjám.
Tulajdonképpen nekik írom ezt a könyvet. Rendkívül érdekelne a kritikájuk; félek, hogy hiába."