Dánielné Lengyel Laura: Bethlen Gábor udvarában

Kora tavasz volt. A napsugár végigsimogatta a kis gyulafehérvári házakat, az utcát s játékosan meg-megcsillant a fák ágain, melyeken a fiatal élettől duzzadozó rügyek már levélbe kezdtek hajtani.
Thurzó János sietős, gyors lépésekkel ment végig az utcán. Pedig tudta jól, hogy a fejedelmi palotában csak tizenegy órakor kell megjelennie. De örült hogy addig is megnézheti a várost, melyben gyerekkora óta nem járt. Úgyszólván alig emlékezett már reá. De mikor megállt egy-egy ház, valamelyik nagyobb épület előtt, néha eszébe jutott, hogy ő ezt látta már valamikor. S nagyon megörült, mintha csak valami kedves ismerősével találkozott volna.
Gondolataiba merülten kóválygott az utcákon. Szive izgatottan dobogott. Hiszen egy óra múlva ott fog állni Erdélyország fejedelme, Bethlen Gábor előtt s ha az Ur Isten és a Fejdelem Őfelsége ugy akarják, hiven szolgálja őt s vele együtt Erdélyország ügyét.
A Fejedelem?!... Mi minden vár reá vájjon udvarában?...
S a jövőről való álmodozás közben egyszerre, anélkül, hogy akarta volna, önkénytelenül, felmerült lelki szemei előtt mindaz, ami háta mögött maradt.
A kis erdélyi falu nemesi kúriája a nagy kert, s a két fehérhajú öreg pár, a drága, kedves, jó öregasszony meg az öregember, akik olyan békésen tipegnek egymás mellett. Idestova ötven esztendeje élnek már egymás mellett és soha, egyetlenegy napig sem voltak távol egymástól...

Kötése erősen meglazult, lapok járnak ki.