Kosár
"Ha élne a nagyapám, mostanában lenne száz éves …
Számtalanszor megkértem, mesélje el, hogyan menekült három éves korában szüleivel Budavárából. Ebédnél ültek, mikor valami rokon beszaladt: parasztszekereket hozott, lent várt, most még ki lehet jutni vele a Várból, mielőtt az ostrom megindul. A felnőttek sebtiben szedelődzködtek: ládába, kosárba dobálták a ruhafélét, írást, pénzt miegymást s a kisfiú, aki eleget hallott az utóbbi napokban háborúról, veszélyről, nélkülözésről, hamar teletömte a zsebeit az asztalon hagyott, kihűlt tésztával. Történetesen darás metélt volt aznap, Budán úgy hívták: grízes nudli. Így felszerelve indult neki, minden eshetőségre felkészülve, a kalandnak.
A házat, amiből távoztak másnap elpusztította egy becsapó gránát. Dédnagynéném, aki öreg napjaira nem akart elszakadni szülőházától, ott is halt meg.
Az ő emléküknek, s mindazoknak, akik legszűkebb földi hazámért, Budáért és legtágabb lelki hazámért, a magyar szabadságért éltek, szenvedtek, meghaltak, szentelem ezeket az igénytelen sorokat."
