Keréky Anna Mária: Egy férfi, aki nem akar

„Nem vagyok ennek a könyvnek sem társszerzője, sem átdolgozója. Olyanféle szerepet töltök itt be, akár a rendező, ha egy színdarab kéziratát a kezébe veszi: átnézi, egységesebbé teszi, esetleg húz belőle anélkül, hogy evvel kisebbítené az író munkájának az értékét. Elvégezhette volna ezt a munkát annakidején szegény, kis Keréky Anna Mária is; elkezdeni ugyan elkezdte, de befejezni már nem tudta. Két szép, fehér kezét elásták és hiába jönnek már az új, virágbontó tavaszok, kiköltözött oda a domboldalra, a temetőbe, ahonnan ellátni ide a város felé, ha esténként felgyulladnak az ívlámpák ezrei, azok a fények, amelyek után annyit futkosott, míg élt, mert mindig a fény felé kereste a boldogságot; arra felé, amerre a legtöbb volt a ragyogás. Szeretnék valami szépet írni róla, de annál szebbet nem tudok, amit ő maga mond ebben a könyvében valakinek: – Te nem is tudod, hogy milyen boldogtalan kislány vagyok én. – Miért lennél boldogtalan? – Mert fiatalon fogok meghalni. – Dehogy fogsz fiatalon meghalni. – Majd meglátod, hogy meghalok. Te virágot fogsz hozni a síromra és én ezt meg fogom köszönni neked. – Hogy tudnád megköszönni, ha már meghaltál? – Az egyik kis virág majd „így” meg fog hajolni előtted. A mutatóujját meggörbítve mutatta, hogy hogy fog meghajolni a kis virág.” Vaszary Gábor előszavából

Kötése megtört.