Szentmiklósi Tamás: Egy krónikás dörmögései

1953-ban születtem, abban az évben, amikor Sztálin meghalt, Rákosi Mátyás hatalmi rendszerében pedig az első repedések mutatkoztak. Nagymama visszahökölt a látványomra,
mert sárgasággal jöttem a világra. Szüleim sokat aggódtak értem, négyéves koromig
ugyanis meg sem szólaltam. Mintha csak sejtettem volna, hogy az életem a szavak
rabságában telik majd, hogy tehát nyelvtanár, fordító és író leszek. Koravén és kritikus gyerek, majd ifjonc lévén rühelltem iskolába járni. Kádár János nekem sosem volt apa-figura, stupid, „kelkáposzta-főzelék szagú” uradalmában hitetlenkedve és fintorogva tébláboltam. A remegve várt fordulat, 1989 rútul becsapott és végképp elvette a kedvem a politika magyarosan sunyi és kisszerű világától. Jó ideje a saját kertemben teszek-veszek, ahol tennivaló akad bőven. És közben Esterházy Péter szavai csengenek a fülemben: „Aki él, nem rejtőzhet el. Szép lassan minden megtörténik az emberrel. Zsugorodik a zsugori idő.” (Szentmiklósi Tamás)