Kovásznay Erzsi: Egyetlen egyszer ...

"Fehér ruhában, hajadonfőtt, mozdulatlan szoborként állt a sötétedő víz nádas partján. Előtte a sima víztükör, fölötte a pirossal szegett alkonyodó égbolt, körötte mélységes, zsongító csönd. De szívét megrohanják a kérdések, sok-sok apró fekete kérdőjel cikázik, rajzik gondolataiban. Gondolatai szertelen gyorsasággal száguldanak, körbe-körbe szaladnak, mint sebesen forgó kerekek. Amott lent, a mólódeszka legszélén fennakadva lila fátyolrongyocska libeg, lila fátyolfoszlány. Gondolatai hirtelen megállnak, felvillanó szemmel nézi a fátylat, romantikára hajlamos lénye már az asszonyt is hozzáképzeli, akihez a fátyol tartozhatott, érezni véli illatát, fehér nyak gyöngéd hajlását látja, fehér karok ívelő mozdulatát, mert a lila szín a fehérbőrüeké..."