Kosár
Mintha tegnap történt volna: Mihályi Ödön elhozta nékem verseskötetét s arra kért, írjak róla, ha szeretem a verseit. «Dönikém – válaszoltam erre – senki se szeretheti jobban verseidet, mint én; de lásd, mindketten outsiderek vagyunk a mai magyar literátus világban, már pedig az lenne a kritika célja, hogy közelebb hozza az írót publikumához».
Outsider volt Mihályi Döni, amíg élt és írt – tán azért, mert a falu nyugodt hangja elveszett a közelmúlt harcaiban – tán azért, mert gyökeresen különbözött mindenki mástól, ki ma lírai verset ír –, alapvetően más volt, anélkül, hogy győzedelmesen erős lett volna.
Adyk, nagy géniuszok «quand méme» áttörnek a publikum ellenséges közönyének falán – tehetséges, ügyes literátusok megérik rövid vagy tartós hatásuk idejét. Mihályi Ödön nem volt sem zseni, sem «literátus». Intenzíven élő igaz ember volt, ki meglelte őszinte és sajátos mondanivalójának megfelelő művészi kifejezését. Írt vagy három tucatnyi valóban jó verset, néhány okos és megindító rövid prózát. Milyen kevés és mégis milyen sok, ez a szerény «document humain», mely ha elvész számunkra, mindannyian szegényebbek volnánk egy darab önmagunkkal.
Lesznai Anna
A másik két meleg hangú ajánlót Ignotus és Máriai Sándor írta
