Kosár
"... Garay ideális hevületű férfiú volt. Tulajdonképen csak a legnemesebb emberi érzelmek iránt érdeklődik, mint magasztos honszeretet, szabadság, áldozatkészség, az ősi erények iránti kegyelet, szűzies szerelem, családi hűség. Valóban érzéseiben, lelkesedésében valami naiv föllengés van. Romantikus hevében multunkat még fényesebbnek látta, mint Vörösmarty; mert nála hiányzott a Vörösmarty skepsise s mély melancholiája, melyet ép úgy tápláltak tapasztalatai, mint lángeszű mélyre pillantása. Garay mondhatni az ifjú ember tapasztalatlanságával lelkesedett és volt hazafi; s épen szemlélődésének és érzelmeinek szűkebb köre okozza, hogy nála a lyrában azt a szélsőségekig menő változatosságot, emelkedést és szállást, az eszme tűzben álló és lelket felgyújtó tulajdonait nem találjuk..."
"... e költő, a ki ifjú kora óta nehéz iskolán ment keresztül, a ki ismerte az élet súlyos gondjait s a sors nehéz megpróbáltatásait, mégis a saját egyéni bajairól majdnem sohasem dalol. Ő, ki különben apróságok által is megihletve érzi magát, ki családi költeményeiben nagyon is egyszerű dolgokat megénekel, sohasem untatta nemzetét azzal, hogy élete mily nehéz.
A költőt különválasztotta magában a küzdő férfitől.
Szenvedései nem keserítették el s nem tették sötét tekintetű alkalmi pessimistává, vagy érzelgő világfájdalmassá s epés világgyűlölővé. Lelkének e derűje, egyszerűsége, kedélyének gyermekded jósága legszebb vonásai a költőnek és embernek egyiránt. Ezért meg bírt férni oly emberekkel, kiknek politikai vagy más nézeteivel nem rokonszenvezett. Így pl. míg Vörösmarty iránt a tanítvány hódolatával viseltetett, jó viszonyban élt Bajzával is, kinek mélyre pillantó kritikai szeme nagyon is meglátta költészete gyenge oldalait, és utóbb barátságban élt Petőfivel s családjaik látogatták egymást, pedig 1845-ben összetűztek, midőn ő nem birván Petőfit eléggé megítélni, igaztalanúl csípdeste a Hírlapi méh-ben, vagy hallgatott róla.
E meg nem értés főoka abban rejlett, hogy Garaynak kevés érzéke volt a népies iránt. Költeményeit majdnem kivétel nélkül rímes időmértékes formában írta; a népies-nemzeti irányt nem bírta megérteni, sem megkedvelni. Ő egészben a nemesség költője volt s népies tárgyat csak párszor vett elé, a nélkül, hogy a hangban valóban népies bírt volna lenni..."
Részlet a bevezetőként szereplő életrajzból
