Ritoók Emma: Gyárfás Sándor két élete

„Teréz aznap délelőtt a tornácon állt és magot szórt az udvarra. Nevetve hajolt ki a derékig érő léckerítésen, hogy jobban lássa a futó apró jószágot, a dülöngélve bicegő kacsákat, a naptól zománcos tollú kakast Gügyögve szólt le a kotlóshoz és a kis csirkékhez, mint csak jó anyák tudnak fias állatokkal beszélni. Nem hallotta a lécajtó nyílását az udvaron és meghökkent, mikor egy fiatal szakállas férfit látott a tornác lépcsőjén állani... Állt a lépcsőn mozdulatlanul és csodálkozó fényes tekintettel nézett fel rá. Eltelt pár pillanat.
– Megjöttem Teréz, ne ijedj meg... A hang reszketett és a szem fényessége könny volt.
Az asszony egyik karjával átkapta az oszlop fáját, hangtalan kiáltás merevedett az ajkára, arca elsápadt – elveresedett, elmosolyodott – szája vonaglani kezdett... szólt, de nem lehetett megérteni. A fiatalember már ott állt mellette.
– Itthon vagyok... igen... ne ijedj meg! – mondta halkan, szaggatottan és átölelte az asszonyt. Az lehúnyta szemét és feje a testvér vállára esett.
Így mentek be a szobába szó nélkül és így, egymást átölelve ültek le a pamlagra. Bent hűvös volt és otthonos. A férfi mindent megtalált a maga helyén, de mintha csak az emlékezete raktára volna... lelke nem üdvözölte a viszontlátottakat, álmában is sokszor ült így ebben a szobában és még nem érezte a különbséget...”