Kosár
"Juhász Gyula igaz költői temperamentum, költészetében ez a költői temperamentum az uralkodó elem. Teljesen erre bízza magát. Igazán költői, megéneklésre érdemes érzései azonban igen gyakran hagyományos költői szavakban fejeződnek ki, s ez a sok költészet már az elevenség rovására megy. A bokák karcsú íve, a vállak vonagló vonala, az ívor fog, az ajak bíbora, az élet nagy harca, - ezek mögött az ember nem vállat vagy fogat, hanem csak költészetet, csak eszközt lát. Juhász Gyulát nagy költői temperamentuma gyakran teszi banálissá, de ez a hétköznapi költészet mégis gyakran tud a hétköznapok költészete is lenni, az eseménytelen, fojtott magyar életé.
Ezekből a banalitásokból, ezekkel a banalitásokkal árad ki költészetének magyaros aromája és vallásos áhítata. Szemlélete a tipikus, mindent realizáló magyar szemlélet, amely idegen minden metafizikától s amely a végtelen, de mégis bejárható tájakon túli világ tárgyait valóságnak, elérhető dolgoknak veszi, amely számára az ég, a föld folytatása, nem új világ, hanem csak az itteni föld tágabb határa. A csoda nem az, hogy a földön túl még mennyi is van, hanem az, hogy ember van, aki ugyan egy ideig szépen elél a föld hátán és az ég alatt, de ha meghasonlik, se égen, se földön nem talál vigaszt. Nem lázad fel, legfeljebb átkozódik, de végül is belenyugszik valami minden-mindegy hangulatba, amely elég közel jár a katolicizmus filozófiájához, csak éppen abban különbözik tőle, hogy istenről sem hiszi el, hogy változtatni tudna ezen."
Nyugat, 1929
