Keömley Ibolya: Ketten a szerencse nyomában

Egy meleg, napfényes februári reggelen futott be hajónk a melbourne-i kikötőbe.
Azt hiszem, ha Ausztrália történetesen nem esik öt heti távolságra Európától és az odautazás kevésbbé méregdrága, úgy mi Jánossal, a férjemmel, partra se szállunk, azután a baljóslatú incidens után, ami, hogy úgy mondjam, tönkresilányította érkezésünk örömét.
A "Liberté" nevű, francia óceánjáró fedélzetén álltunk, alig negyed kilométernyire a parttól és feszült érdeklődéssel nézegettük a kikötő mögött magasba szökő felhőkarcolókat.
Minél közelebb értünk célunkhoz, annál jobban megilletődtünk.
A hosszú utazás alatt sok kiábrándító dolgot hallottunk Ausztráliáról, ami erősen megzavarta reménydús álmainkat.
János, a lesújtó mende-mondák után meg is jegyezte:
- Úgy látszik, ez mégsem az a kimondott földi paradicsom! - És attól fogva ritkábban mosolygott...