KosárLesznai Anna, a Nyugat első nemzedékének kiemelkedő költője és prózaírója, Ady Endrével, Kaffka Margittal, Kosztolányi Dezsővel, Babits Mihállyal egyidőben indult, s a huszadik század magyar irodalmi és közéleti mozgalmainak jelentős alakja. Kaffka Margit így köszöntötte: "Nagy lelki gazdagság, új, mai léleké rajzik felénk a Lesznai Anna verseiből... Lesznai Anna verskötete gazdag és szép ajándék; öröme a megismerkedésnek egy előkelő, szenzibilis, érdekes és őszinte lélek komoly poézisével." Ady Endre így üdvözölte: "Lesznai Anna könyve magyar asszony-ember testvéreinkhez kötött reménységeinknek dokumentuma s egy kicsi szimbóluma. Itt a bátor asszony, kinél a bátorság nem új kalap, nem hisztéria, nem furcsa parfüm, nem kedv-lohasztó férfiasodás. Embersége, emberi bátorsága egy asszonynak, aki már nemcsak úgy csinálja, de úgy is érzi az életet a maga asszonyi ereje szerint, mint mi".
Több mint ötvenöt esztendeje, hogy ezek a lelkes szavak elhangzottak, s Lesznai Anna líráját mégsem ismerjük eléggé. Talán azért sem, mert a költőnő két ízben is hosszú éveket töltött emigrációban: először a fehérterror idején, majd az egyre erősödő fasizmus és a közeledő háború elől menekülve. Mindössze három verseskönyve jelent meg: Hazajáró versek (1909), Édenkert (1918), Eltévedt litániák (Bécs 1922), az utolsó éppen negyvenöt évvel ezelőtt: versei azóta napilapokban, folyóiratokban láttak napvilágot.
