„Keletkezik a babona, meg elhal. Nem tudni, honnan támad, nem tudni, mi öli meg. Csak látszik felőle, hogy egy ideig van divatja, azután elfelejtik, vagyis hogy megunják és újabb után sóhajtoznak. Különös vágy, hogy valamit keresnek az egyszerű lelkek, amiben valami különöst, meg nem magyarázhatót, ha lehet: földöntúlit találhatnának. Lám mily csodálattal hallgatják az öreg embert odakint a tanyán, amikor beszéli, hogy látta, hogy a vasvilla magamagától bejött a szobába, mert volt olyan ember, aki be tudta hívni.”
Tömörkény István a Szeged környéki népélet sajátos hangú, kiemelkedő ábrázolója. Tökéletesen ismeri a paraszti életet, környezetének minden részletét, a népnyelv szimbolikus kifejezésmódját, s így egy eddig ismeretlen „világrésznek” lesz felfedezője.
A Rónasági csodákban is az egyszerű emberek mindennapjairól rajzol vonzó, mély együttérzésről tanúskodó képet. Írásaiban mindig ott bujkál a humor – különösen nyelvezetében –, noha egyszer-egyszer a tragikum is felvillan.
„Önkéntelen feljegyzője volt nagy pillanatoknak, amelyek megrendítően hatnak.”
Móricz Zsigmond