Kosztolányi Dezső: Tengerszem. 77 történet

„Tökéletes tudója a mesterségének. A literátor-típusnak, azt hiszem, legteljesebb megvalósítója irodalmunkban. Stíluskészségéről már szinte közhely szólni, annyit mondtak róla már mások is, én is. De itt másról van szó, mint a stílus nyelvi részéről. Ez csaknem puritán, takarékoskodik a jelzőkkel, szóképekkel, egyéb diszletekkel, mindent a legegyszerűbben, pontosan mond ki. Többről van itt szó: a kifejezés teljességéről, arról a titokzatos képességről, amellyel kézben tudja tartani az olvasót, kényszeríteni, hogy azt lássa, amit ő látott s azon a vonalon gondolkodjék, amelyet ő megadott. Soha nem árulja el erre való szándékát, soha nem lép előtérbe, mint rábeszélő, nem használja fel az írói maga-kelletés eszközeit. Semmit sem magyaráz, még csak nem is hangsúlyoz. Elmondja a dolgokat, úgy ahogy történtek, ez az egész. És mégis, kényszerülünk vele menni, sokszor természetük szerint nem is nagyon érdekes dolgokra, érdeklődni aziránt, ami őt érdekli, gondolni azt, amit ő gondol. Hogy miért, azt nem tudom elemezni. Talán azért, mert semmivel sem árulja el, hogy ilyesvalamit akar, talán azért a pontosságért, amivel ábrázol. Nem merném mondani, hogy valami különös éles vonalakkal rajzolt alakjai volnának. Ha beteszem könyvét, alig emlékszem egy-két alakjára. Nem is az alakok a fontosak neki, hanem a lélektani helyzetek, amikbe kerülnek. Mégis az élet ízét éreztem könyvéből s mintha többet tudnék most az életről, mint azelőtt. A tehetség kisugárzása ez, amelynek nem lehet ellenállni.
A több mint 400 oldalas nagy könyv 77 története a képzelhető legkülönbözőbb dolgokat mondja el, a legkülönbözőbb mesékkel és helyzetekkel, legkülönbözőbb súlyú és terjedelmű témákkal. Vannak benne kikerekedő hosszabb novellák és apró, lélekzetvételnyi villanásai az elbeszélőkedvnek. Az egész kötet mégis úgy hat, mint egység, mintha tudatos terv hozta volna létre. Mert valamennyi egy és ugyanazon, szervesen kiépült világképnek különböző nézőpontból szemlélt része és valamennyi egy és ugyanazon színvonalról való. Kosztolányi legnagyobb és legkisebb igényű írásaiban is mindig tartja a színvonalat.” Schöpflin Aladár, Nyugat, 1936/6.