Rákosy Gergely: Zííí-zúúú...

„Mi értelme van, mondjuk, az állatkertnek. Egy elefántnak. Egy elefántnak a nagyvárosban. Cementbe ágyazott ujjnyi szögekkel, szögsorokkal, árkokkal, irdatlan vaskerítésekkel körülbástyázva... Embereket kell fizetni, hogy ápolják, kiszolgálják, fogorvost, ha kilyukad a foga. Három kiló amalgámot tömtek nemrégiben egy elefánt lyukas agyarába. Mit gondolsz, hány embernek lenne elég három kiló amalgám? Külön teherautó hordja neki mázsaszám a takarmányt, hogy fel ne forduljon. Hm? Az elefánt meg csak sétál, lebegteti a fülét, s pislog apró szemeivel. Mi értelme? Durr, bele kellene ereszteni egy golyót, s az agyarából biliárdgolyót csinálni. De mi értelme van a biliárdgolyónak? Fut, fut, összekoccan egy másikkal, vagy hupp – beleesik egy lyukba... Mi értelme?
Ó! – sóhajtott Iván. – A pillanatban, mikor a golyók összekoccannak, mikor valaki rácsodálkozik a fülüket lebegtető, oszloplábú elefántokra, a pillanatban, mikor a kedvenc ló győztesként halad át a célon nincs semmi más, elfelejtődik minden. És ha időnként nem lennének ilyen értelmetlen pillanatok, sokan talán nem is lennének képesek tovább csinálni azt, aminek van értelme.”