Kormányok jönnek-mennek, a problémák maradnak, és gondjainkkal mi is magunkra maradunk. Kétségtelen, sok érv szól eme súlyos ítélet mellett. A könyv kísérlet arra, hogy aprólékosan számba vegye és összehasonlítsa egymással az elmék évtized három kormányának tevékenységét. Az Antall-, a Horn- és az Orbán-kormány működését azonos szempontok alapján elemzi, és a végrehajtó hatalom helyzetének nézőpontjából kíséri figyelemmel a kilencvenes évek közéletének változásait. Ebben az évtizedben mindvégig megkülönböztetett érdeklődés övezte a média sorsának alakulásit is. Ezért a munka arra is vállalkozik, hogy kimutassa a politika, a média is a közönség viszonyai közötti változások sokrétűségét, annak okait és következményeit. Olyan kérdésekre keresi a választ, mint például, mi köze lehet Friderikusz sikereinek a médiaorientált kormányzáshoz, mit fizetett a szociálliberális koalíció a Tocsik-ügyért, hogyan oldotta meg Antall a kisgazda-kivonulás okozta válságot, miről tudósított a magyar média a koszovói háború során, és mit hallgatott el.
A mű a szerző korábbi könyvének, a „Tíz év próbaidő”-nek gondolati folytatása.
TÖRTÉNELEM / Magyar történelem kategória termékei
Kéri László: Hatalmi kísérletek. Kormányok, politika, média 1989 és 2000 között
Kiadás:
Budapest, 2000
Kiadó:
Kategóriák:
Sorozat:
Terjedelem:
341 p.
Kötésmód:
karton
ISBN:
963208666X