Magyar polip 2. A posztkommunista maffiaállam

A tavalyi év egyik sikerkönyve, mely a tudományos művek esetében példátlan módon, több mint tizenkétezer példányban kelt el, nagy sajtóvisszhang közepette. Ezt követi az immáron berendezkedett autokratikus rendszert elemző második, többségében új szerzők által jegyzett tanulmánygyűjtemény.
„2010 után a Fidesz – felszámolva a liberális demokrácia intézményrendszerét – nem valamely történelmi modellt keltett életre, hanem új rendszert teremtett, amelynek rokonai nem a múltban, hanem a volt szovjet tagköztársaságok (Oroszország, Azerbajdzsán stb.) posztkommunista jelenében keresendők. Az alapmodell ott bontakozott ki.
Orbán rendszere csak kerülő úton közelít e modellhez. (...) Az illiberális állam felépítésének meghirdetésével igencsak megnehezíti az EU helyzetét. Tusnádfürdői beszédével ugyanis Orbán belekergette a nyugati demokráciákat abba a helyzetbe, hogy rá már ne mint olykor-olykor megtévedő államférfira, hanem mint a liberális demokráciák elszánt ellenségére tekintsenek. Mindeközben érthetetlen, hogy a magyar ellenzék 2010 és 2014 között mindvégig egy kormánykritikai paradigma foglya volt, ahelyett hogy rendszerkritikaira váltott volna. De még most is – amikor Orbán már a szájukba rágja, hogy a liberális demokrácia intézményrendszerét programszerűen számolja fel – őrlődik aközött, hogy uralmára mint »rossz kormányzásra« vagy mint egy illegitim rendszerre tekintsen-e. Arról pedig végképp fogalma sincs, hogy mi az a rendszer, amelynek domesztikált alávetettje. Kritikája megragad a jajgatás fázisában, s még a diagnózisig sem jut el, nemhogy a gyógymódig. (Magyar Bálint)