Marczibányi Istvánt, az egykori Csanádi alispánt, királyi titkos tanácsost, aranysarkantyús vitézt, budai arisztokratát már kortársai sem nemesi méltóságáért vagy pusztán vagyonáért becsülték, hanem polgári erényeiért. „Örökös küzdésben vagyon a Nagylelkűség az Önszeretettel” – írta Horvát István, a Nemzeti Múzeum tudósa 1817-ben. Az olyan nagylelkűséget, amilyen a magyar nyelv ápolására jutalmat alapító Marczibányi Istváné volt, a tudás, a bölcsesség gyarapításával lehet kiművelni, mondta a laudáló könyvtáros. A bölcsesség teheti nemessé a szívet, ez pedig a köz iránti érzék kifejlődéséhez, azaz tisztább hazafisághoz vezet. Végső soron azonban igazán nagylelkűek azok lehetnek, akik kitörnek „a gyáva Sokaság közül” – azaz autonóm erkölcsi lényekké válnak.
Verrasztó Gábor a magyar nyelvű katonai oktatás felkarolójának, a budai betegápoló Erzsébet-apácák bőkezű támogatójának, az akkor maroknyi hazai irodalmár pártfogójának és a magyarországi régiségek lelkes gyűjtőjének nemcsak hiánypótló történetét mondja el, de XIX. század eleji, szinte egzotikus zamatú magyar nyelvű szövegekkel, versekkel illusztrálja, hogy miként lett az erényes budai polgárok-példaképe egy budai nemes. (Rostás Péter)
TÖRTÉNELEM / Magyar történelem kategória termékei
Verrasztó Gábor: Marczibányi István
Kiadás:
Budapest, 2010
Kiadó:
Kategóriák:
Terjedelem:
177 p.
Kötésmód:
papír
ISBN:
9789632631554