Széchenyi vallomásai és tanításai. Széchenyi-anthologia

„A döblingi cella lakóját és halottját már kortársai is vatesnek, prófétának látták és nekünk is az: a magyar faj és a magyar tragikum inkarnációja, történetünk csodatevő mágusa, megváltó szelleme. Nem az idők, nem az évszázadok köde vet misztikus és mithikus fényt az alakjára, rapszodikus és mégis mindvégig következetes egyénisége, különös veretű mondatai, lényének egész manifesztációja sugározza a poklot és mennyországot járó lelkek végzetes hatalmát.
Minden magyar nemzedéknek az életösztöne parancsolja, hogy felidézze, a maga lelkébe hasonítsa, a vérébe felszivja Széchenyi szellemét. És ha lesz olyan nemzedék, amely ezt nem teszi, annak látó elméi tudni fogják, hogy a nemzet öntudata mélyebbre sülyedt, dermesztőbb álomba merült, mint ahonnét Széchenyi István új életre szólította.
Nagyon természetes, hogy a Népfőiskolai Széchenyi Szövetségek vezetői a Széchenyi írásaiban, könyveiben és intim feljegyzéseiben rejlő reveláló igéket is újra és új módon hozzáférhetővé akarták tenni a magyar nagyközönség számára.
Így jött létre az a hatalmas, szép kiállítású, nagy és odaadó munkával készült kötet, amely 508 oldalnyi terjedelemben lévő szemelvényeket ad Széchenyi összes írásaiból.
Az ilyen szemelvények helyes megválasztása és csoportosítása nehéz, mondhatni, megoldhatatlan feladat. A szerkesztőnek is, az olvasónak is fáj kiszakítani, kiszakítva látni egy gondolatot, gondolatsort a maga helyéből, összefüggéséből, lelki aktualitásából. De kitérni a feladat elől mégsem lehet. Mert nincs más mód nagyobb olvasóközönség kezébe juttatni a sok kötetbe, sok elévült részletkérdés közé temetkező megnyilatkozásokat.
A szerkesztőket az a helyes szempont vezette, hogy lehetőleg nagyobb, összefüggő, egésszé kikerekedő szemelvényeket adjanak s azokat kevésszavú, magvas bevezető magyarázatokkal fűzzék össze. Fekete József és Váradi József – egyúttal a népfőiskolai tanfolyamok fáradhatatlan szervezői – végezték a szerkesztés áldozatos, önmegtagadó munkáját.” Görög Imre