Kosár
Török Benjámin 1940 őszén úgynevezett korengedményesként, 16 éves korában, önként vonult be katonai szolgálatra a Magyar Királyi Honvéd Légierőhöz. A háború végéig tiszthelyettesként teljesített szolgálatot, mint fegyver- és bombamester. A keleti, majd később a magyarországi, sőt a háború utolsó fázisában az ausztriai frontszakaszon vett részt alakulatával a légi hadműveletekben. Azok közé a katonák közé tartozott, akik ugyan kevesebb kitüntetésben részesültek mint a pilóták, illetve a hajózók, de nélkülük az előbb említettek semmire sem mentek volna. A németek „schwarze Menner”-nek (fekete embereknek) nevezték a gépek földi személyzetét. Nyakig olajos, kezeslábasukban valóban úgy néztek ki, de kezükben tartották hajózó bajtársaik életét. Török Benjámin falusi magányában, senkitől és semmitől sem befolyásolva írta meg közel hat háborús évének történetét úgy, ahogyan ő látta, az ő szemszögéből. Művének külön értéke éppen ebben leledzik.
Minden kendőzés nélkül, szikár mondatokban ismerjük meg az egyszerű katona életét, előrehaladását az akkori magyar légierőben. Aki ezt a könyvet elolvassa, sokkal többet tud meg a magyar repülőkatonák egykori életéből, szolgálatukból, szolgálaton kívüli életükből, mint az eddig megjelent összes történelemkönyvből.
