Újszerű könyvet adunk a magyar olvasóközönség kezébe, és így indokolt, hogy néhány bevezető szóban arról írjunk, milyen meggondolások késztettek összeállítására, milyen célok elérését tűzte ki a kiadó közreadásával feladatul. Mi indokolta azt, hogy a Gondolat Könyvkiadó a matematika alkalmazásairól - talán kellő előzmények nélkül - igényesebb könyv kiadására vállalkozott, kiknek a számára íródott, hogyan olvassák az iránta érdeklődők? Szólni kívánunk továbbá néhány szót a matematika alkalmazásának néhány elvi kérdéséről.
A matematika tudományát illetően ma már eléggé kiterjedt magyar nyelvű tudományos irodalomról, de népszerű irodalomról is beszélhetünk. Számos jó vagy kevésbé jó, népszerűen megírt matematikai mű előzte meg ezt a könyvet, amelyek többé-kevésbé a matematika más tudományokban való vagy gyakorlati felhasználását is szem előtt tartották. Időszerű volna egy, a matematika alkalmazásairól egészen elemien megírt munka közreadása is, amelyre reméljük - akár fordításban -, nem hosszú időn belül sor kerül. Jelen könyv valamivel igényesebb. Bizonyos alapvető matematikai előismereteket kíván, főként a matematika középiskolában is oktatott anyagát, helyenként a függvényekkel kapcsolatos ismeretek elemeit. A törekvés mindenesetre az volt, hogy ezeknek az ismereteknek birtokában a könyv megérthető legyen.
TERMÉSZETTUDOMÁNY / Matematika kategória termékei
Tíz példa a matematika gyakorlati alkalmazására
Szerző:
Csiszár Imre Heppes Aladár Kovács László Béla Medgyessy Pál Vincze István
Kiadás:
Budapest, 1967
Kiadó:
Kategóriák:
Nyelv:
Magyar
Terjedelem:
222 p.
Kötésmód:
karton
tartalom:
leírás:
Gerince hiányzik.