TÖRTÉNELEM / Művelődéstörténet kategória termékei
Fejezetek a Pest megyei állami zeneoktatás 35 éves történetéből

Fejezetek a Pest megyei állami zeneoktatás 35 éves történetéből

Szerkesztő:

Kiadás:

Budapest,

Kiadó:

Pest Megyei Tanács

Kategóriák:

Művelődéstörténet Pedagógia Zene

Terjedelem:

140 p.

Kötésmód:

papír

ISBN:

9630324539

tartalom:

Gyakori panasz, hogy a magyar irodalmat nyelvi korlátok kötik. Ellenpéldaként a zenét említik, amelyet a nyelv gátjai nem akadályoznak. Érvet és ellenérvet tucatjával lehet felsorakoztatni, de tény, hogy a magyar zenekultúra – főleg a felszabadulás után – átlépte a nyelvi és művelődésbeli korlátokat, határokat.
Nemcsak Kodály és Bartók zeneszerzői, zenepedagógiai tevékenysége vívta ki az elismerést és tiszteletet határainkon túl is, hanem előadóművészeink, együtteseink is híressé váltak.
Kodály Zoltán jelszava: „Legyen a zene mindenkié!” – forradalmian hatott a felszabadulás utáni időben. Hiszen a zenetanulást hozta elérhető közelségbe azokhoz, akik eddig kimaradtak belőle. Csak a fővárosban és a nagyobb városokban volt rendszeres zeneoktatás, elsősorban ott, ahol a zenei hagyományok is erősek voltak.
Cegléd ebben is szűkölködik, hiszen legfeljebb a „Kossuth Lajos azt üzente...” kezdetű dalt mondhatja magáénak, mint zenei hagyományt.
A zenéhez való közelebb jutásának voltak ugyan ösztönös megnyilvánulásai, jószándékú kezdeményezései, - melyek az akkori idők igényeit igyekeztek kielégíteni, - de nem voltak hosszú életűek. Ilyen előzmények után vált nyilvánvalóvá, hogy milyen nagy jelentősége volt 1949-ben az első ceglédi zenei tanfolyamnak, melyet Bácskai József tanár vezetett a kultúrotthon keretein belül...

Ár:

nincs raktáron, előjegyezhető
 

Hogyan böngészhetek?

Ahogyan a leginkább kényelmes Önnek! Tekintse át kínálatunkat témakör, szerző, sorozat vagy cím szerint, vagy használja a részletes keresőt!

 

Hogyan értesülhetek az új ajánlatokról?

Rendeljen hírlevelet, így mindig naprakész lesz, és csak a kiválasztott témákat küldjük el!

 

Hogyan rendelhetek?

A raktáron lévő könyveket a ""-ba helyezve rendelheti meg! Ha a keresett könyv nem található, kérjük, jegyezze elő, s igyekszünk minél hamarabb beszerezni. (További segítség...)

Belépés

Még nem regisztrált? Kattintson a Facebook-belépés gombra vagy, ide kattintva hagyományos regisztrációt kezdeményezhet.

Súgó

Jelszó-emlékeztető kérése

A jelszó-emlékeztetőt elküldtük a megadott e-mail címre.
A levél kézbesítése legfeljebb néhány perc. Ha jelszó-emlékeztetője nem érkezik meg egy órán belül, kérje kollégáink segítségét!
A megadott email cím nem található
Ehhez az e-mail címhez nem áll módunkban jelszó-emlékeztetőt küldeni!

Az e-mail címhez, amelyhez az imént jelszó-emlékeztetőt kért, nem visszaigazolt felhasználói fiók tartozik, ezért ezzel az e-mail címmel és a hozzá tartozó jelszóval egyelőre nem lehet belépni. Kérjük, ellenőrizze e-mail postafiókját, és a kiküldött értesítőben található link segítségével erősítse meg regisztrációs szándékát. Ezt követően az eredetileg megadott jelszavával beléphet felhasználói fiókjába.

A megadott e-mail címre nincs lehetőség jelszó-emlékeztetőt kérni.

Jelentkezzen be Facebook vagy LinkedIn segítségével!

Adja meg korábban regisztrált e-mail címét, hogy elküldhessük Önnek a jelszó-emlékeztetőt!