Fekete Lajos: Magyar orvosi történettan

A magyar orvosi tudomány fejlődéstörténetének nagyívű feltárására első ízben Weszprémi István (1723-1799) vállalkozott, négykötetes orvos-életrajzi gyűjteményének összeállításával (Succincta medicorum Hungariae et Transilvaniae biographia, 1774-1789), amely az egyes személyek életművének bemutatása által betekintést enged a tudományág hazai történetének alakulásába is. Az egyedülálló terjedelmű és a szerző sokirányú műveltségét tükröző munka azonban mégsem pótolta egy összefoglaló magyar orvostörténeti kézikönyv hiányát.
A magyarországi orvoslás múltjának kutatását, az orvostörténet-írás műfajának kialakulását és elfogadottá válását elősegítette és ösztönözte az orvostörténelem egyetemi tantárgyként való megjelenése. Schöpf-Merei Ágostonnak (1804-1858), amikor 1835 őszén megkezdte az orvostörténelem oktatását, saját előadás jegyzetein kívül más, átfogó, magyar történeti munka nem állt rendelkezésére. Ő maga sem írta meg a magyar orvoslás históriáját, az 1835-ben Pesten kiadott „Orvosi rendszerek-, gyógymódok- s némelly rokon tárgyakról” című munkája, csak a gyógyítás egyetemes történetének néhány fontosabb elméleti kérdését tárgyalja.