Kertész Manó: Szokásmondások. Nyelvünk művelődéstörténeti emlékei

"Kedves barátom, Kertész Manó, engedd, hogy itt köszönjem meg a könyved, mellyel több napig mulattam. Az Akadémia már megkoszorúzta munkádat. Én most csak értékelem, baráti érdemrendemet óhajtom melledre tűzni.
Évekkel ezelőtt láttalak a könyvtárban egy középkori metszet fölé hajolni, mely egyik felebarátunkat ábrázolá, kit is az eperjesi hóhér pogányul megcsigáza. Ez pedig következőképp történt. Az atyafi kezét hátrakötötték, a kötelet csigára vonták, s rávezették egy motollára, melyet a hóhérmester csínján forgatott, úgy, hogy a bűnöst kissé fölemelte. Nem nagyon magasra. Csak egy-két arasznyira a föld színétől. Aztán ebben a nem irigylendő helyzetben kellett vallania a bírónak.
Nyomban meg is magyaráztad, miért bámulod annyira a képet. Itt leled tudniillik eredetét ennek a mondásnak: megcsigázni, elcsigázni. Mi a nyelvünket, melyet ükapáinktól örököltünk, úgy beszéljük, mint a kisgyerekek. Sok mindenre nem emlékszünk. De a nyelv rejtetten, mindenre emlékszik. Az fölveszi magába a múlt elfelejtett szokásait, melyek tovább bujkálnak benne, homályosan, s te elhatároztad, hogy ezeket az öntudatlan szólásokat tudatossá teszed, és a művelődéstörténet adataiból, régi okmányokból, rajzokból fényt derítesz."
Kosztolányi Dezső köszöntötte így 1922-ben a Pesti Hírlap hasábjain Kertész Manót Szokásmondások című művének megjelenése alkalmából, melyet most új, illusztrált kiadásban ad közre a Helikon Kiadó.