Hermann Löns: A második arc

„A tűzboszorkány a lápon feküdt és aludt. De jött a délkeleti szél fuvallata és egy fűszállal megcsiklandozta orrát, úgyhogy trüsszentenie kellett és ettől felébredt.
Szívből ásított egyet, nyújtózkodott, talpraugrott, szoknyáit rendberázta, kötényét simára veregette, fölébehajolt egy láppocsolyának, hadd lássa, hogy haja rendbe van-e és főkötője nem ül-e ferdén, kezét nekitámasztotta kemény csípőjének, ide-oda-ingatta fejét, mosolygott, egy friss dalt dudolgatott és táncra perdült.
Szép volt látni, hogy miképpen forog; tűzvörös szoknyája, rikítósárga köténye és aranyos főkötőjének fekete kötőszalagjai csak úgy röpültek; Olyan szép volt ezt látni, hogy a száraz mohának, a porhanyó gyapjúsásnak és a kiaszott erikáknak egészen furcsa kedvük támadt, mert mindenféle csinos holmit láthattak... Ezért annyira szerelmes lett a tűzboszorkába mindaz, ami fölött a vörös szoknya és a fehér ing keringett, hogy lobogó tűzre gyulladt még az érzéketlen tőzeg is; de amint az forró kézzel a boszorkány feszes lábikrái után kapott, ez felujjongott és egy öllel odébb ugrott.”