Thomas Bernhard: Irtás. Indulatmű

˝Joana öngyilkos lett. Nem bírta tovább. A férfi a Grábenen sétál, amikor összetalálkozik Auersbergerékkel, akik elmondják, Joana öngyilkos lett, s ha már ez megtörtént, elhívnák a férfit egy afféle művészvacsorára. Olyanra, mint régen volt, csak most Joana nem lesz ott. A férfi hányszoris megbánja, hogy odakeveredett a Grábenre, és pont találkozott Auersbergerékkel..., este mégis ott ül a fülesfotelban. Ez a művészvacsora arról is szól, hogy Joana miért nincsen itt, miért nem lehet itt. Írók és majdnemirók, festők és majdnemfestők, zenészek és majdnemzenészek locsognak óraszám egymással, de természetesen csak magukról és magukért. Mentegetik mindazt a nyomorúságos és hazug életet, amit élnek... Thomas Bernhard az Irtásban elkeserítő képet rajzol egy bécsi értelmiségi művésztársaságról. De minden sötét tónusa ellenére az Irtás - mivel remekmű - szinte észrevétlen kényszeríti saját kontextusába az olvasót, hogy aztán vele együtt feszegethesse a felvetődő kérdéseket, mindenekelőtt, hogy milyen közegben, milyen módon lehetne élnünk.˝