Akinek az a feladata, hogy az okok és okozatok sokrétű szövevényét, amelyet régi megegyezéssel történelemnek nevezünk az emberiség rendelkezésére álló szerény lehetőségek határán belül átkutassa, az időnkint úgy érzi, mintha álmodó, vagy méginkább lázban vergődő ágyánál ülne, hogy ennek lélekzetét figyelje.
Mert valóban a történelem semmihez sem hasonlítható oly kevéssé, mint a rónán át szelíden ballagó folyamhoz. Mint a nyugtalan alvó lélekzete, úgy kergetik, űzik, hajszolják egymást a történelem eseményei, míg egyszerre csak összezsúfolódnak és olyan izgalmas mozzanatok következnek be, hogy úgy látszik, mintha a történések folyamata megszűnnék. Ezek a feszültség ama pillanatai, amikor az események a legnagyobb mértékben összesűrűsödnek. Gyakran csak pillanatnyi válságok lobbannak föl, amelyek azonban a lázas betegre épp úgy, mint a történelem folyására egyaránt döntő jelentőségűek lehetnek. Ezek a felvillanó válságok azután visszavonhatatlanul megpecsételik a következő évtizedek és a nemzedékek sorsát.