Kosár
Hofer Tamás:
Egy téma körüljárása
Ez a kiállítás olyan témáról szól, amit ismerni vélünk, bár valójában senki sem szólt, írt róla. A kiállitás meglepetése: mennyire érdekes és újszerű a valóság, ha rendszeresen összeállított elemeit közelről vizsgálhatjuk. A kiállítás első vitathatatlan érdeme (mint elődeié, így az olajnyomat-bemutatóé), hogy a történeti valóságnak egy új tartományát tárja föl. A falvédőket nehéz beilleszteni megszokott fogalmi kategóriánkba. Sokakban bizonyára megütközést is kelt, vagy kérdést támaszt: múzeumba valók ilyen tárgyak? Művészet ez, vagy néprajz, vagy szociológiai dokumentáció? Mit akar mondani a kiállítás - vajjon azt, hogy a fal védőket is tekintsük ezután valamiféle félig városi népművészetnek, vagy éppen ,,leleplezni" kíván és kritikára ösztönözni? Azt hiszem másik érdeme a kiállításnak éppen rendhagyó, újító volta, az, hogy óhatatlanul fogalmi kategóriák átgondolására késztet.
Itt van a népművészet fogalma. Eszünkbe juthat a fölfedezés időszaka, alig 100 évvel ezelőtt. A tárgyaknak még nem volt neve, a kutató, a gyűjtő csupa új dolgot látott és napok alatt központokat, stílusokat tudott fölfedezni. Xantus János és Rómer Flóris még fazekasok éppen piacra vitt termékeiből vásárolt sorozatokat a bécsi világkiállításra (1872). Az összegyüjtött tárgyakat az hitelesítette, hogy a nép, gyakorlatilag a parasztság használta, esetleg készítette. A kép azonban hamar megmerevedett, ideállá, normává lett. A népművészet, jelképes értékkel átitatva, nemzeti kulturális örökségünk részévé, mintegy kulturális személy azonosságunk egyik kifejezőjévé vált. (Ez a szimbólum-alkotás, mint Európában mindenütt, önkényes válogatással járt, nálunk a népművészet fogalma nagyban egészben a 19. századi parasztság egyes csoportjainak tárgyaira alapozódott.) Fordult a kocka: a közvéleményben, vagy legalábbis egy nem jelentéktelen részében éppen a népművészet hitelesítette a falusiakat: azok váltak ,,igaziakká", akik ehhez az ideálhoz közel álltak.
