Borics Katalin, Török Alexander: Szégyenlős férfiak

Újdonságra, érdekességre az emberek mindig jobban odafigyelnek. Arra gondoltam tehát, hogy megkérdezem néhányukat, mi a véleményük az impotencia gyógyításáról. Igen ám, csakhogy hamar rá kellett jönnöm: ismerősöket nem érdemes kérdezni, mert ők válasz helyett érdeklődnek, viccelnek, ugratnak – nem őszinték. Az idegen férfiak – akik közvetlenül érdekeltként vállalkoztak a beszélgetésre – helyet kaptak a könyvben, elmondhatták betegségük történetét is. Kik jöhettek tehát szóba? A nők! Ők igazán érintettek az ügyben, nem mindegy, hogyan vélekednek.
A találomra megkérdezett ismeretlenek közül alig akadt, aki hajlandó volt egyáltalán meghallgatni. Válaszolni pedig tízből jó, ha egy-kettő válaszolt. A három „monológ” tükrözi a tipikus reakciókat, kérdéseket, véleményeket. A többiek valahogy így kezdték: „Mit képzel? Kikérem magamnak! Menjen a... (tetszés szerint)! Mennyit kér, ha elintézi nekünk? Nincs jobb dolga? Beszéljük meg négyszemközt...”
Azt a következtetést „sikerült” tehát levonni, hogy nemcsak orvoshoz mennek nehezen kényes vagy annak vélt problémáikkal az emberek – tisztelet a kivételnek – hanem még a beszédben is nehézséget okoz bizonyos élethelyzetek, testrészek említése. Sőt, ha nem a megszokott, trágár szavakat hallják, sokan meg sem értik, miről van szó. Ilyenkor következik a mutogatás meglehetősen „nemzetközi nyelve”.