"Nem a nyár virágzása áll előttünk, hanem inkább jegesen sötét és szigorú sarki éjszaka. Ebből a szempontból mindegy, hogy külsőleg melyik csoport kerekedik felül. Mert ahol nincs semmi, ott nemcsak a császár, hanem a proletariátus is elvesztette jogát. Mikor ez az éjszaka lassan elvonul, ki lesz még életben azok közül, akiknek látszólag oly gazdagon virágzott a tavasz? Mi lesz bensőleg önökkel addigra? Megkeserednek? Vagy nyárspolgárokká válnak? Egyszerűen érzéketlenül fogadják el a világot és munkájukat? Vagy a harmadik, de semmi esetre sem a legvalószínűtlenebb eshetőség következik be mindazok számára, akiknek ehhez megvan a tehetségük, és - ami gyakori és rossz dolog - mindazok számára, akik e divat követésére kényszerítik magukat: misztikus menekülés a valóságtól? Minden ilyen esetben levonom majd a következtetést, hogy nem nőttek fel saját tetteikhez, a való világhoz és ennek mindennapjaihoz. Objektive és ténylegesen nem élték át - a szó legmélyebb értelmében - a politikát mint hivatást, amit magukban sajátjuknak gondoltak. Jobban tették volna, ha egyszerűen az ember és ember közti testvériességet ápolják: amúgy pedig szakszerűen végezték volna napi munkájukat".
TÖRTÉNELEM / Politika kategória termékei
Demény Pál: "A Párt foglya voltam" Demény Pál élete
Szerkesztő:
Kiadás:
Budapest, 1988
Kiadó:
ELTE-MKKE Művelődéskutató Intézet
Kategóriák:
Nyelv:
Magyar
Sorozat:
Terjedelem:
221 p.
Kötésmód:
papír