Thomas Bernhard: Egy hátraarc (A pince)

Az Egy hátraarc (A Pince) a szerző öt kötetnyi önéletrajzi számvetésének harmadik darabja (az első kettő az Egy gyerek megindul és az Egy okkal több.)
Ez a harmadik kötet az utóbbi közvetlen folytatása: a kamaszfiú - otthagyva a gyűlölt gimnázium padjait - jelentkezik egy pályaválasztási irodában azzal az elhatározással, hogy sorsát, dolgát "a lehető legellentétesebb irányban" keresse. Bolti inasnak áll, és elutasítva a sikeres, belvárosi helyeket, egy peremkerületi élelmiszerüzletben köt ki. Ez a pincehelyiségben működő fűszerkereskedés, ahol nagy ambícióval végzi a zsákolást éppúgy, mint a vevők kiszolgálását, végre élettel, elevenséggel teli közeget jelent a számára. A bűnözőkkel, lezüllő, kallódó családokkal teli salzburgi negyed alakjaiban a tragikus életérzés megleli a lázadás, a halálraítéltség iker-mintáit. A város mostohanegyede éppolyan, mint ő: "Én [...] rendbontó voltam egész életem során, és maradok [...] minden lélegzetvételemben, minden sorban, amit leírok". Családja értetlenül áll e hátraarc, e sorspályaváltás előtt, de a háború utáni nélkülözésben, a jegyrendszeres világban jól jön, hogy a fiú önállóvá, kenyérkeresővé válik. Bernhard provokatív módon, ugyanakkor az élettapasztalatok pozitivitásával élete legjobb időszakának tartja ezt a pinceéletet, munkatársaival, főnökével, a vevőkkel kitűnő kapcsolatot alakít ki - valóságosnak, hasznosnak érzi azt, amit tesz. A könyv utolsó oldalai újabb pályafordulatot jeleznek - énekelni kezd tanulni, házikoncerteken szerepel, zenei tehetsége valami más, valami új felé vonzza...