MŰVÉSZET / Színház kategória termékei
Borogyin: Igor herceg

Borogyin: Igor herceg

Kiadás:

Budapest, 1952

Kiadó:

Zeneműkiadó

Kategóriák:

Színház Zene

Nyelv:

Magyar

Sorozat:

Opera füzetek

Terjedelem:

12 p.

Kötésmód:

fűzött

tartalom:

Alekszandr Porfirjevics Borogyin (1833 – 1887) orosz zeneszerző, kémikus, az Orosz ötök tagja.
A szentpétervári Orvosi-Sebészeti Akadémián szerzett diplomát 1856-ban, majd doktori fokozatot is. Tudományos és oktató munkája mellett élénken érdeklődött a zene iránt is, barátaival kamarazenélt, saját darabjai népi tematikára épültek. 1864-ben kinevezték a kémia professzorává, és ebben az időszakban ismerkedett meg Muszorgszkijjel és Balakirevvel, akik ösztönözték zenei munkásságát. Az azonos érdeklődésű komponisták Rimszkij-Korszakovval és Kjuival együtt megalapították az „Orosz ötök” zeneszerzői csoportot (magukat Újítóknak nevezték). Komponista barátai biztatására hozzálátott első szimfóniája megírására, de a más irányú elfoglaltságok miatt csak öt év múlva készült el vele. Zenedarabját 1862-ben mutatták be, és a nagy siker hatására dolgozni kezdett második szimfóniáján is. Belevágott élete fő művének, az Igor hercegnek a komponálásába is. Ez utóbbin egészen haláláig dolgozott, de korai és hirtelen halála miatt félbemaradt. Glazunov és Rimszkij-Korszakov fejezte be. 

Ár:

nincs raktáron, előjegyezhető
 

Hogyan böngészhetek?

Ahogyan a leginkább kényelmes Önnek! Tekintse át kínálatunkat témakör, szerző, sorozat vagy cím szerint, vagy használja a részletes keresőt!

 

Hogyan értesülhetek az új ajánlatokról?

Rendeljen hírlevelet, így mindig naprakész lesz, és csak a kiválasztott témákat küldjük el!

 

Hogyan rendelhetek?

A raktáron lévő könyveket a ""-ba helyezve rendelheti meg! Ha a keresett könyv nem található, kérjük, jegyezze elő, s igyekszünk minél hamarabb beszerezni. (További segítség...)

Belépés

Még nem regisztrált? Kattintson a Facebook-belépés gombra vagy, ide kattintva hagyományos regisztrációt kezdeményezhet.

Súgó

Jelszó-emlékeztető kérése

A jelszó-emlékeztetőt elküldtük a megadott e-mail címre.
A levél kézbesítése legfeljebb néhány perc. Ha jelszó-emlékeztetője nem érkezik meg egy órán belül, kérje kollégáink segítségét!
A megadott email cím nem található
Ehhez az e-mail címhez nem áll módunkban jelszó-emlékeztetőt küldeni!

Az e-mail címhez, amelyhez az imént jelszó-emlékeztetőt kért, nem visszaigazolt felhasználói fiók tartozik, ezért ezzel az e-mail címmel és a hozzá tartozó jelszóval egyelőre nem lehet belépni. Kérjük, ellenőrizze e-mail postafiókját, és a kiküldött értesítőben található link segítségével erősítse meg regisztrációs szándékát. Ezt követően az eredetileg megadott jelszavával beléphet felhasználói fiókjába.

A megadott e-mail címre nincs lehetőség jelszó-emlékeztetőt kérni.

Jelentkezzen be Facebook vagy LinkedIn segítségével!

Adja meg korábban regisztrált e-mail címét, hogy elküldhessük Önnek a jelszó-emlékeztetőt!