Máté Lajos: Rendezéselmélet. Kézikönyv amatőr színjátszó rendezők számára

"A színjáték műalkotás, s mint ilyen, igazodik a művészetek örök és elsőrendű szabályához: a maga sajátos kifejező eszközeivel közvetlenül nem érzékelhető szellemi tartalmat érzékeltet. A művészi színjáték mindenkor egy maradandó, lényegében öntörvényű szellemi tartalmat aktualizál.
A színjáték anyaga többnemű, a többi művészeteké rendszerint egynemű. Míg például a zene anyagát... csupán auditív úton érzékelhetjük, a képzőművészetét pedig... csupán vizuális úton, addig a színjáték anyagul fölhasználhat minden vizuális és egyben auditív úton érzékelhető, tehát látható és hallható tárgyat.
A szellemi tartalom elemeinek egymáshoz való viszonyát, egymásra hatását a színjáték a vizuális és auditív úton érzékelhető anyagi elemek viszonylataival, egymásra hatásával fejezi ki, tehát mozgásban megeleveníti. A megelevenítés egyúttal aktualizál, de a viszonyok lényegükben öntörvényűek. A színjáték az egymásra hatások, a mozgásban megelevenülő viszonyok művészete.
Ilyen módon a színjáték mint mű kétségtelenül nem tárgy. Tehát nem az írott drámai szöveg, nem is a díszlet, nem a színész vagy a rendező, de még a színház sem. A színjáték mindenkor folyamat.
Ez a folyamat mindenkor egybegyűlt embercsoport jelenlétében valósul meg. Ez utóbbi törvényszerűségéből és a színjáték anyagának sajátosságaiból következik, hogy a színjáték körülhatárolt térben és körülhatárolt időben játszódik le. A tér és idő szélső határait a láthatóság és hallhatóság követelményei, valamint az egybegyűlt embercsoport figyelmének természetes határai szabják meg.
Mindezekből kitűnik, hogy a színjáték még így, dimenzióitól megfosztva és az elmélet síkjára fektetve is meglehetősen bonyolult művészi folyamat. Ezt a különböző anyagokat fölhasználó, bonyolult művészi folyamatot különféle alkotó tevékenységek együttes munkája valósítja meg.