Aggházy Mária: A barokk szobrászat Magyarországon

A kerek száz év óta megjelenő számos részlettanulmánynak, adatközlésnek, helyszíni adatgyűjtésnek, végül személyes kutatásoknak összefoglalásaként történik most első kísérlet arra, hogy egységes képet rajzoljunk meg a Magyarország történelmi határai közötti XVII-XVIII. századi szobrászati tevékenységről. Az egykorú útleírások, földrajzi könyvek mint díszes, pompát fokozó különlegességeket említik meg egy-egy helyen a szobrászi alkotásokat. Első nagy művészettörténészeink - Rómer Flóris, Ipolyi Arnold, Henszlmann Imre - száz év előtt főleg a középkor emlékei iránt érdeklődtek, de nem hagyták figyelmen kívül és tárgyilagosan értékelték a barokk kor művészetét is. Így számos adatot tartalmaznak Rómer útijegyzőkönyvei. Ipolyi pedig az 1859-ben készült csallóközi műemléki topográfiájában sorol fel barokk sírköveket. Az egyes korszakok értékelésénél Henszlmannal együtt a középkort emelik ki a barokkal szemben, és elítélik a régi emlékek barokk megújítását vagy pótlását. Az 1880-as években Myskovszky Viktor ezen a téren azután annyira szélsőséges irányba ment, hogy a barokk alkotások lebontását kívánta és helyükbe "stílszerű" helyreállítást követelt. Számtalan esetben ez, sajnos, meg is történt, és így barokk emlékeink nagy részének pusztulását - az idővel elkerülhetetlen rongálódáson kívül - egy ilyen hamis esztétikai nézet is nagymértékben előidézte