Bánszky Pál: Népi szobrászat

A századfordulót megelőző időszakból viszonylag kevés kifejezetten esztétikai céllal keletkezett szoborfaragást tart számon az etnográfia. A Magyarság Néprajza II. kötetében Viski Károly a Díszítőművészet fejezetet a következőképpen kezdi: „A személytelen népnek nincs szoros értelemben értett művészete (képzőművészete), ha egyesek (mint például a személy szerint elhíresedett székely Molnár Dani, az állatmintázó) alkottak is önmagáért való Wart pour l'art) művészeti tárgyakat. A nép tárgyi művészkedése tehát a magas szintű műveltség művészi iparával, azaz jártasabb szóval: iparművészetével van rokonságban.”
Ha nem is nagy számban, de a népi kultúrában is találhatók olyan figurális ábrázolások, melyek a népi szobrászat előzményének tekinthetők.
Az EGYHÁZI ES A SZAKRÁLIS JELLEGŰ SZOBORFARAGÁSOK plasztikai értékeket képviselnek, de esetükben mégsem az esztétikai cél dominál. Ezek a faragások inkább a falusi és a mezővárosi emberek szokásaihoz és főként hiedelemvilágához kötődnek. A legelő mentén a dögvész ellen óvott Szent Vendel, a szőlőhegyen Szent Orbán fejtett ki jótékony hatást a termésre. Bajelhárító szerepe miatt került elhelyezésre a „tűzoltó” Szent Flórián. A családi élet oltalmazója volt a Mária-szobor a hagyományosan kialakított parasztszoba „szent sarkában”. Fogadalmi kereszteket helyeztek el az útszéleken és főleg útkereszteződésekben.