A gépész üzemmérnökképzés alapozó tantervében az anyagtudomány, a hagyományos mechanika technológia utódtantárgya, három félévnyi terjedelmű. Az előző évtizedek oktatásához képest az anyagtudomány nemcsak a fémekkel és fémötvözetekkel, hanem az összes jelentős szerkezeti- és szerszámanyaggal, tehát a műanyagokkal, kerámiákkal és kompozitokkal is foglalkozik.
A tananyag három témakörből áll:
- Az anyagtudomány az anyagok szerkezeti felépítésével, az anyagtulajdonságok vizsgálatával, illetve a tulajdonságok és a szerkezet összefüggéseivel foglalkozik.
- Az anyagtechnológia az alapanyagok előállításáról és a feldolgozó technológiákról nyújt tömör, enciklopédikus ismereteket.
- Az anyagismeret-anyagválasztás a szabványos szerkezeti- és szerszámanyagok tömegében való eligazodást segíti a tudatos anyagválasztási stratégia céljából, mely a felhasználói igényeket és a technológiai jellemzőket egyaránt figyelembe veszi.
A három anyagrésznek megfelelően három jegyzet készül. Ezek azonban lineáris egymásutánban nem oktathatók, mivel a tömörség és a párhuzamosság elkerülése végett folyamatosan egymásra hivatkoznak.
A jegyzetek tömörségét úgy lehetett elérni, hogy csak a leglényegesebb megállapítások szövegezésére került sor. A megértést a gazdag ábraanyag segíti. Más tantárgyhoz tartozó (Kémia, Fizika, Mechanika, stb.) alapfogalmakat, ill. szakkifejezéseket a jegyzetek nem magyaráznak, ezek tudását feltételezik.
A felkészülést az előadások tematikáját követve, a három jegyzet párhuzamos tanulmányozásával javasoljuk. A jegyzet tömörsége ellenére aláhúzás hívja fel a figyelmet a kulcsszavakra. E kulcsszavak vizsgatételnek tekinthetők. A számonkérés alapja a kulcsszavakhoz fűződő megállapításoknak nemcsak a megtanulása, hanem főleg a megértése.
TUDÁSFORRÁSOK / Tankönyv kategória termékei
Anyagtechnológia I.
Szerző:
Horváth László Kisfaludy Antal Márton Tibor Réti Tamás Tóth László
Kiadás:
Budapest, 1992
Kiadó:
Kategóriák:
Tankönyv Műszaki vegyes Gépészet
Terjedelem:
55 p.
Méret:
20 x 30 cm
Kötésmód:
papír
tartalom:
leírás:
kijelölések filccel