Norbert Elias: Mozart. Egy zseni szociológiája

Mozart 1791-ben, harmincöt évesen halt meg. December 6-án a szegények parcellájában temették el. Bármi volt is az a hirtelen lefolyású kór, amely ily korán elragadta, halála előtt Mozart mind gyakrabban került az összeomlás szélére. Kisiklott életű, sorsverte embernek érezte magát. Nyakig ült az adósságban, családjával egyre-másra költözni kényszerült. És eközben elmaradt a – talán minden másnál jobban – áhított bécsi siker, elfordult tőle az előkelő bécsi társaság. Gyors halálában alighanem közrejátszott, hogy mind értelmetlenebbnek látta az életet. A bukás, a sikertelenség érzésével ment el. Képletesen szólva: azzal az érzéssel halt meg, hogy életének nincs már értelme. Nem hitt a beteljesülés lehetőségében, mindabban, amire szíve mélyén vágyott. Elapadt élni akarásának, önbecsülésének két forrása: felesége szerelme és hite, hogy a bécsi közönség szereti. Pedig e két dologra mindennél jobban vágyott – és egy darabig mindkettőt magáénak tudhatta...