Szomory Dezső: Zene és ének hangjainál. Zenei írások

Szomory Dezső, bár a muzsikusi helyett az írói pályát választotta, mégis örökre elkötelezettje maradt a zenének; és nem csupán azért, mert két évig a Zeneakadémia növendéke volt.
„A Zeneakadémiába beiratkozván, vad szőke sörényem sok zongora, sőt orgona fölött lobogott, mert énekhangomon kívül, mely a legszebb szopránok egyike volt, harmóniát és fúgát kultiváltam. Írói csillagfutásom e zenékből fakadt, s ezért olyan fényes és melodikus. De la musique avant tou, ez lett a jelszavam…”
– Szavai pianissimoi és fortissimoi leginkább a muzsika hullámaira emlékeztetnek. Írásmodora egyenesen lisztferenci – írta Kosztolányi Szomory Dezsőről, és nem ő az egyetlen, aki írását zenének hallja. A Szomoryról szóló irodalom bővelkedik a szövegeit értelmező zenei szakszavakban, hasonlatokban.
Kötetünk a Színházi Élet folyóirat Zene és Ének hangjainál sorozatban (1933-1935) megjelent írásait gyűjti egybe. A mintegy két évig, csaknem rendszeresen írt beszámolók a kevésbé ismert muzsikus Szomoryt mutatják be – mindenekelőtt az írót és stílusművészt, nemkülönben a zeneértőt (olykor tudós, olykor teoretikus, éles szemű felfedezőt). E „penzumok” rendkívül értékes dokumentumot nyújtanak a korabeli Budapest gazdag zenei életéről, később tündöklő pályák (például Ferencsik János, Fischer Annie) kezdő mozzanatairól. A könyvet az író másodunokaöccse, Szomory György – az Operaélet folyóirat alapító főszerkesztője – állította össze és rendezte sajtó alá.

A szerkesztő Heller Ágnesnek szóló dedikációjával.